Miért érdemes repülőjegyet vásárolnia a pelikan.hu oldalon keresztül?  

  

  • Széles skálájú választási lehetőség több mint 800 légitársaság kínálatából, a diszkont légitársaságokat is beleértve
  • 24 órás foglalási lehetőség a hét minden napján
  • Legkedvezőbb árak és  díjmentes foglalás

Átveszi a Malév a második Q400-as gépét

2009. 05. 18.

Megérkezett a Malév második Q400-asa

A Malév regionális flotta-átalakítási programjának keretében tegnap esete megérkezett Ferihegyre a légitársaság második, HA-LQC lajstromjelű Q400-as repülőgépe, melyet májusban újabb két repülőgép követ. Ennek köszönhetően a Malév a nyár elejétől már összesen négy, rövid- és középtávú forgalomra ideális, csendes, gyors, költséghatékony, valamint környezetbarát Q400-as légcsavaros repülőgépet fog üzemeltetni.

A Malév a légiközlekedési iparág legújabb kihívásaira válaszul döntött a Q400-as típus bevezetése mellett. A légitársaság regionális – F70-es és CRJ-200-as típusokból álló – gépparkját cseréli le a Q400-as repülőgépekre. Az első Q400-as tavaly novemberben állt forgalomba a légitársaság színeiben. A flotta legújabb tagja pedig a szükséges dokumentációs, repülésbiztonsági és műszaki eljárásokat követően néhány napon belül indul első menetrend szerinti útjára.

A rövid és középtávú útvonalakra optimalizált, maximum 2.400 km hatótávolságú Q400-as gépek tökéletes egyensúlyt biztosítanak az utaskényelem, a gazdaságos üzemelés és a lehető legalacsonyabb környezeti terhelés között. A kategóriájában legjobb típusként számon tartott Q400-as olyan egyedi technikai, ún. ANVS (Active Noise and Vibration Suppression) zaj és rezgéscsökkentő rendszerrel van felszerelve, amely utaskényelmi szempontból előnyös.

A jelentősen alacsonyabb üzemanyag-felhasználásnak köszönhetően a Q400-as repülőgépek egy székre számolt üzemeltetési költségei a legkedvezőbbek a regionális repülőgépek piacán, 30%-kal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, mint a hasonló kategóriájú sugárhajtású repülőgépek.

A Bombardier Q400-as flotta ez idáig több mint 1.6 millió repült óráját és 1,8 millió leszállását jegyezték be a fedélzeti naplókba. A típus iránti nagy igényt mutatja, hogy jelenleg több mint 300 megrendelés vár teljesítésre. A Malév a világon a 25. légitársaságként üzemelteti ezt a típust.

Újdonságok a légiközlekedésről

Az AIR FRANCE A380 JÁRATÁNAK ELSŐ ÚTJA JAPÁNBA

A KLM újraindítja budapesti járatát

Az Alitalia csatlakozott a transzatlanti szövetséghez

A LOT Pozsonyi menetrendje

Két kézipoggyász az USA-ba a British-el

LOT, a lengyel légitársaság Pozsonyból indít járatokat

Nem repülnek a SkyEurope gépei

Csökken a visszaesés a magyar légiközlekedésben

Poggyásszal kapcsolatos változások a British Airwaysnél

Top7tipp: szólóban utazóknak

Csődvédelembe menekült a SkyEurope

Flottaátalakítás és leépítés a Malévnál

Átveszi a Malév a második Q400-as gépét

Válságban is növekszik a Wizz Air

Forgalmi változással kezdődik a ferihegyi 2-es terminál fejlesztése

Budapest Airport nyári menetrend: három új légitársaság

Milyen repülőjegyeket vásárolhat a pelikan.hu oldalon?

Milyen biztonsági előírásokat szükséges betartani a reptéren?

A Malév az Aeroflot szárnyai alá kerülhet?

A oneworld megalakulásának 10. évfordulóját ünnepli

Újra sztrájk Ferihegyen

Megduplázott business osztály Bécs és Dubai között

Új Malév-célállomás: Jászvásár

Tervezhető műszakrendet javasol a BA

Biometrikus útlevelek: 12 éves kor alatt nem kellene ujjlenyomat az EU-ban

USA: magyaroknak vízum nem kell, de regisztráció igen

Folytatódnak a tárgyalások Ferihegyen

BLOG: Reptéri teendőink I.

Korszerűsíti flottáját a British Airways

Megszerezné a skandináv légitársaságot a Lufthansa

Mégsem egyesül a British és a Qantas

BLOG: Business vagy turista?

BLOG: Vízummnetesen Amerikába - a pelikan.hu hasznos tanácsai

Budapest -  Berlin

32658 HUF

Budapest -  Milánó

28314 HUF

Budapest -  Koppenhága

32468 HUF

Budapest -  Athén

32879 HUF

Budapest -  Frankfurt

33029 HUF

Budapest -  Párizs

37786 HUF

Budapest -  Amszterdam

42891 HUF

Budapest -  Lisszabon

63197 HUF

Budapest -  Ibiza

64884 HUF

Budapest -  Tenerife

71422 HUF

Budapest -  New York

141320 HUF

Budapest -  Bangkok

180983 HUF
Discount Housing Image

London

15486 HUF

Róma

20873 HUF

Madrid

10405 HUF

Florencia

21883 HUF

Párizs

19021 HUF

Helszinki

25754 HUF

Prága

12706 HUF

Amszterdam

38041 HUF
Discount Package Image

Bécs -  Frankfurt

52368 HUF

Budapest -  München

51082 HUF

Budapest -  London

50375 HUF

Budapest -  Párizs

78606 HUF

Budapest -  Róma

71437 HUF